Daisypath Anniversary tickers

Wednesday, February 29, 2012

Együtt a család


No végre ma Mango is úgy döntött, hogy meglátogatja a kalitkát és a külvilágot, sőt rögtön ki is repült!!! Éppen pakoltam át őket a másik kalitkába, hogy átvigyem őket a kisszobába, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy Mango a levegőbe veti magát :) Szerencsére nem repült neki semminek, a kinyújtott kezemen landolt. Állítom, hogy szegénykém erre várt hosszú napok óta. Miután az idősebbek elkezdtek kijárni a fészekből, Mango morcossá vált. nem akart megmaradni a mellkasomon, folyton mocorgott és forgolódott :)




Tuesday, February 28, 2012

Boldog szülinapot Noodle!!!


Az ünnepbe egy kis melankólia is vegyül....be kell vallanom, hogy Noodle a kedvencem! Persze mindegyik különleges, és mindegyiket imádom, de valamiért ő még jobban elrabolta a szívem, mint a többiek. Olyan mint egy kis hercegnő :) Amellett okos és fejlett, hiszen ugyanazon a napon repült először és próbálta ki a zöldségeket, tojást stb, mint két idősebb testvére. Pár napja mondtam is Emberapunak, hogy Noodle-t meg akarom tartani. Igen ám, de mivel ő biztosan lány, pár is kellene mellé. Két pár nimfát tartani, esetleges utódokkal (képzeljük csak el, hogy mondjuk egy időben költenek, az akár 10 fióka is jelenthet) nem olyan egyszerű, főleg ha majd én is dolgozni fogok. Arról nem beszélve, ami szóba került már korábban is a kommentek között: a többi fészekaljból is lesz kedvencem...mindből megtartok majd egyet? Az lehetetlen :)
Ennek tudatában úgy döntöttem, hogy nem tartom meg Nudli Hercegnőt....természetesen benne van a pakliban, hogy nem lenne kényszeres tojó...az is előfordulhat, hogy Skye és Sam sem rak újabb fészket (nem sok rá az esély, de ki tudja)...de ebben gondolkodni túl rizikós sajnos.


Monday, February 27, 2012

Repülünk :)

Beszéltem pár emberrel, és mindannyian úgy gondolták, hogy jobb ötlet a repülést gyakorolni az egyik hálóban, mint a nagy nappaliban, ami tömve van mindenféle cuccal, így ma, amikor Kiwi, Jello és Noodle az új kalitkában nézelődtek (napont átteszem majd őket egy rövid időre), becipeltem őket a hálóba. Természetesen Sam és Skye ordított, hogy nehogy már őket meg a másik szobában hagyjam, úgyhogy átvittem őket is. A kicsiket egyenként kivettem és az ujjamról szépen felrepültek a kalitka tetejére, ezt eljátszottuk elég sokszor, néha főleg Kiwi és Jello nagyobb köröket is leírt, és magasabbra repültek, alig győztem őket dícsérgetni :) Amúgy a nappaliban (amikor én is ott vagyok) nyitva van a nagy kalitka, mindenki ki-be járhat, igaz a kicsik még nem próbálkoznak azzal, hogy a kalitkát is elhagyják.
A képen a kedves szülők felügyelik a gyerkőcöket.
A video csak a nyugis, délutáni hangulatot örökíti meg, a bejáratnál Jello, a fészekből Mango leskelődik, Kiwi és Peanut a pelletet tartalmazó tányérkán dolgozik, Noodle meg szereli a kalitkát :))))






Sunday, February 26, 2012

Éljen Jello az 1 hónapos!

Isten éltesse Jello-t, aki ma ügyesen megtalálta a vizes edényt, és még kicsit játszott is vele :)
Valamint hurrá, ma Mango is kidugta a fejét, igaz ő még nem merészkedett ki.

Azért nem vagyok maximálisan boldog...megint van magos kaki...és most konkrétan tudom, hogy Noodle produkálja őket. Noodle, aki amúgy egész nap zabál....és ő az aki leggyakrabban kijön a fészekből. Akkor is ha sok magot evett, ebben a korban már meg kellene, hogy eméssze...ráadásul hámozott kölest adok nekik, tehát a héj nem lehet akadály. Sok tenyésztő mondja, hogy ez a folyamat a kicsik életében stresszes az új dolgok miatt, és ez is okozhat ilyesmit. Vagy valami baktérium....mivel Noodle eszik, jól elvan, nem látom betegnek, így annyira nem vagyok megijedve, de azért hívom holnap a dokit, és lehet hogy viszek be nekik kakit tesztelésre





Saturday, February 25, 2012

A nagy tett!!!

Találós kérdés: Mit csinál a 3 rosszcsont (Kiwi, Jello, és Noodle) a leendő lakhelyük tetején az apjuk társaságában? Illetve hogy kerültek oda? Kérem szépen...repültek!!!!

Úgy történt, hogy egy nagy doboztetőt kibéleltem papírtörlővel, beleszórtam mindenféle finomságot, és betettem őket, hadd játszanak felfedezősdit. Emberapu is csatlakozott, nagyon jól elvoltunk, legnagyobb örömömre mind a hárman kipróbálták a morzsolt pellet-et (golyócskák), de répa és kukorica darabkákat is megkóstoltak. Aztán megérkezett Sam, aki imádja a kalitkákat, és naná, hogy feltelepedett az új kalitka tetejére, ami előttünk volt a földön. Jello-nak sem kellett több, felkapaszkodott a doboz szélére, kiterjsztette a szárnyait, és hopp...oderepült az apja mellé. Az az érdekes, hogy Sam felmászott a kalitka tetejére, magyarán nem is mutatta meg a csemetéknek, hogy hogyan kell repülni. Ezek után Kiwi és Noodle és verdesni kezdett a szárnyaikkal, ám elindulni nem mertek, így feltornáztattam őket az ujjamra, odatartottam őket a kalitka tetejével egy magasságba csak kissé távolabb...sikerült, ők is a kalitka tetején landoltak. Jello később még egy utat tett, a kb egy méterre lévő asztal volt a cél.
No most nagyon óvatosnak kell lennem...ez a nagy szoba nem éppen biztonságos, sok a kis hely, ahová egy madárka beeshet, ugyan 2 hónap múlva elköltözünk, de addig is meg kell oldani valahogy. Úgy döntöttem, hogy amikor a kicsik átköltözhetnek a másik kalitkába, akkor naponta legalább kétszer beviszem őket az egyik hálóba, ami sokkal biztonságosabb, és ott repkedhetnek a felügyeletem mellett :)


Egyéb képek :)





Kiwi egy hónapos!!!!


Csipiéktől kaptuk :)

Persze itt vannak a többiek is :) Ma már Peanut is kijött, ő van a második képen, a harmadikon pedig Noodle prógálgatja a zöldségeket. Ilyenkor még inkább játszanak vele, de már megengedett.






Thursday, February 23, 2012

Szelídség-mutató

Most már mindegyik kölök majdnem egy hónapos, wow. Minden nap igyekszem kivenni, szeretgetni őket, gyakran benézek a fészekbe, beszélek hozzájuk. Ám míg az ölelgetést és fejsimogatást nagyon élvezik, addig fújnak rám, ha kinyitom a fészket vagy beteszem a kezem hozzájuk...ugyanakkor fújnak a saját szüleikre is például amikor takarítom a fészket és Skye vagy Sam megjelenik a környéken.
Azt hiszem bár fontos, hogy megismerjék a hangom, érintésem, de az igazi munka akkor jön majd, amikor elhagyják a fészket és önállóan esznek...akkor lesz nagyon fontos, hogy minél több időt töltsenek emberek között. Azt mondják hiába etetik kézzel a madarakat a szelídség érdekében, ha azután nem foglalkoznak annyit velük miután külön kalitkába kerülnek, akkor ugyanúgy visszavadulnak...logikus. Ez különösen igaz, abban az esetben, amikor a kismadár idő előtt kerül egy állatbolt karmai közé, ahol egyedül tartják egy ketrecben, és a kaja-víz-takarításon kívül abszolút nem törődnek velük.
Mindenesetre alig várom már, hogy együtt játszhassunk :)))




Friss video Kiwi-ről :)



Wednesday, February 22, 2012

Video

Kiwi úgy döntött, hogy akkor ő a bejáratnál óhajt reggelizni :) Később ki is jött, és nézelődött egyet a fészekben, nagyon édes volt hajjaj mi lesz még itt :)))





Tuesday, February 21, 2012

Jello a nap hőse! És Kiwi!

Ezt nézzétek meg...nem, nem segítettem neki, viszont szépen fellépett az ujjamra és úgy lesegítettem a botról a fészekbe...ez a gyerek egy zseni!!!!




Frissítés: Kiwi kijött a fészekből!!!! Szegény drága alig tudott a rácsokon lépkedni, fél lába sokszor lelógott a kalitka aljára :) Sam figyelemmel kísérte, de Skye mintha megijedt volna tőle, ugyanakkor inkább hozzánk akart volna kijönni, mármint Skye...le is szidtam, milyen anya az ilyen??? Két képet sikerült lőnöm, de nem valami jók, mert a kamerám éppen lemerülőben volt.






Monday, February 20, 2012

Itt vagyunk

Tegnap este sikerült új képeket csinálni :)
Továbbra is minden rendben van, a kaki normális, és nagyon mozgolódnak a rosszcsontok a fészekben, többször hallok szárnycsattogást, és gyakran látom Kiwit és Jello-t kifelé nézegetni a bejáratnál...sőt Noodle pofikája is fel-felbukkan :)







Saturday, February 18, 2012

Ijesztő magok

A kép még tegnap esti, mert nem volt kedvem ma fényképezni, kicsit meg voltam ijedve. Ma reggel már másodjára találtam emésztetlen magokat a fészekben lévő kakikban. Hat napja fordult elő ugyanez, de aztán újra minden normális volt.
A székletben található emésztetlen magok az ún PDD (Proventricular Dilation Disease)-re utalnak felnőtt madarak esetében, ami egy kegyetlen betegség. Mai napig nem tisztázott teljesen hogy micsoda, és honnan ered, de megtámadja az ideg, - és emésztőrendszert, igazi gyógyszere nincs, noha sok madár képes vele együtt élni, és néha antibiotikumos kezelés segít. Oké ez eddig rendben van, de mi a helyzet a kicsikkel? Az ő esetükben is ilyen betegségről lehet szó? Mindent próbáltam felkutatni a neten, de nem találtam semmit, csak felnőtt madarakról esett szó és a PDD-ről. Azt gondoltam, logikus, hogy a kicsik esetleg nem rendelkeznek még tökéletes emésztéssel, és ha a szülők gyorsan vagy gyakran etetik őket, akkor nem emésztenek meg mindent, ám biztos nem lehettem semmiben. Felhívtam az állatorvost, naná, hogy nem volt bent, de pár óra múlva visszahívott. Szerencsére ugyanaz volt a véleménye, mint nekem...és amennyiben a kicsik gyarapodnak, nem letargikusak és a magos kaki nem fordul elő egyre gyakrabban, akkor nincs nagy baj. A kaki már délutánra rendben volt megint, de ettől én még hajszálra voltam az idegbajtól :) Minden jó, ha a vége jó...remélem...
Skye falra mászása bónusz kép :)


Thursday, February 16, 2012

Csütörtöki vegyes

Nos van egy újabb adag kép juhúúú, mind olyan szépen fejlődnek, változnak naponta. Még négyszer-ötször van etetés, jól megfigyeltem. Az első reggel 10-kor, aztán délután 1-kor, majd 3 és 6 között több kisebb, és még egy este 9 felé.
Egy fórumon részletesen leírta valaki a genetikai szabályokat, és valóban úgy van, ahogy mások is mondták, Kiwi és Noodle biztosan lányok. A fahéj a lutino és a gyöngy is rendelkezik azzal a genetikai szabállyal, hogy ha az anyán nem látható a fenti változatok egyike sem (magyarán sima szürke) akkor a fahéj/lutino/gyöngy utódok lányok. Nagyon érdekes maga a leírás, nem is tudtam, hogy a madaraknál az xx kromoszóma a fiú és az xy a lány!
Érdekes a viselkedésük is, ha kinyitom a fészket akkor fújnak rám, de mondjuk a saját anyjukra is fújtak ahogy letettem őket fényképezni, Skye meg ott téblábolt. Ha viszont felveszem őket a kezembe, akkor szinte azonnal megnyugodnak, különösen Mango...ő néz egyenesen rám, figyel, fülel, és csukott szemmel vigyorog (igenis vigyorog!) ha a fejét simogatom...kész vagyok....
Emberapuval gondolkodunk, hogy egyet megtartunk közülük, és szerzünk hozzá egy párt..no de melyiket??? A tenyésztő, akinek ígértünk egy madárkát Sam-ért cserébe, tuti, hogy Kiwit fogja választani, mert ő a legkülönlegesebb. Én gondoltam a kis fahéjas nudlira (haha), hogy őt tartom meg, de nem tudom...majd meglátjuk, nehéz lesz az tuti :)






Monday, February 13, 2012

Portrék

Szerintem szavak nem is kellenek...illetve érdekesek a színek. Egyértelmű, hogy Kiwi gyöngy nimfa lesz...a neme majd az első vedlés után fog csak sajnos kiderülni (a fiúk elvesztik a pöttyeiket). Jello szerintem sima szürke...és lány, mert az arca is szürke, miközben Noodle-nak, aki fiatalabb, már sárgul a pofija, ugyanakkor ő meg lehet akár fahéj is, mert melegebb és világosabb a szárnytollak szürkés színe. Peanut-ról és Mango-ról még nem tudok nyilatkozni, csak annyit, hogy imádom őket is :)))))

Frissítés, este 11-kor: Felpakoltam a képeket a Talk Cockatiels fórumra és rögtön kaptam egy választ az egyik tenyésztőtől. Szerinte Kiwi fahéj-gyöngy nimfa, Noodle fahéj, a többiek pedig szürkék. Azt is írta, hogy mivel Skye látszólag szürke, tehát a fahéj és gyöngy gének lappanganak benne, így Kiwi és Noodle lányok...nem értek a genetikához, de nagyon érdekes :)





Sunday, February 12, 2012

Mángold

Újabb, friss táplálékkal bővült Skye és Sam étrendje! A mángoldról én Magyarországon soha nem hallottam (már nem honos Európában), a cékla rokona, íze a spenóthoz és sóskához hasonló. Itt, legalábbis a család és a barátok körében nagyon népszerű, leveleit és szárát megfőzik, ecettel és cukorral ízesítik, gyakran főtt tojás darabokat is adnak hozzá, egyfajta átmenetet képez köret és savanyúság között. Mivel a mángold (chard, swiss chard) szerepel a nimfáknak adható zöldségek között, gondoltam kipróbálom, és hatalmas sikere lett! Sam képes volt szinte lelökni Skye-t a botról, hogy hozzáférjen a mángoldhoz, amit eredetileg Skye-nak nyújtottam be a rácsok között...végül Sam a boton ülve, Skye meg a kalitka aljában habzsolta a zöldséget mindkét kezemből. Nagyon örülök, mert a mángold tele van A, B, C vitaminokkal, káliummal, kálciummal, vassal és magnéziummal. Mivel gyakran esznek brokkolit és esetenként teljes kiőrlésű Cheerios-t, így sajna a mángold nem lesz állandó főétek, hiszen a többi, fent említett eledel is sok vasat tartalmaz.


Friss kép a tündérekről




Friday, February 10, 2012

A kutatás

Ma kétszer is megijedtem...először azért mert szegény Mango kapott egy adag kaját a jobb szemére, és meg kellett mosnom...leizzadtam rendesen, hisz ő még mindig elég kicsi, de simán ment minden szerencsére. Aztán azt vettem észre, hogy Kiwi és Jello pocakja bizony üres, hát frászt kaptam, hogy nem etetik esetleg őket, ám ahogy ezeket a sorokat írom, nagyban zajlik az ebéd..azért készenlétben tartom a tápot arra az esetre, ha be kell segítenem.

No de valójában másról akartam írni. Említettem, hogy egy egyetemi kutatás bebizonyította, akkor is lehet szelíd nimfákat nevelni, ha nem akarjuk elvenni és kézzel etetni őket. A recept a következő:
Hetente négyszer, 15 percekre, egyenként ki kell venni a 12 napnál idősebb fiókákat....és meg kell szeretgetni őket :) Beszélni, dúdolni kell hozzájuk, miközben melegen tartjuk őket a (frissen mosott) kezeinkkel, simogatjuk a hátukat stb. Ezzel a módszerrel a kicsik ugyanúgy hozzászoknak az emberi érintéshez, hanghoz, mint ha kézzel etetnénk őket. Hát hogy én milyen szeretethullámot bocsátottam tegnap Kiwi-re, Jello-ra és Noodle-ra, azt ki sem tudom fejezni :) Kiwi majdnem elaludt, Jello szkeptikus volt egy kissé, Noodle viszont egy idő után kitátotta a csőrét és tőlem várta a hamit, pedig tele volt a begye :)))) Nagy élmény volt :)

Thursday, February 9, 2012

A szülőkről

Hoztam ám képet, igaz tegnap esti, mindenki jól van, ámgondoltam mesélek kicsit a kedves szülőkről. Le a kalappal előttük komolyan, fantasztikusak...ellenben csapnivaló házastársak haha. Tegnap reggel például összevesztek egy fürt kölesen, csak úgy kapkodtak egymás felé, hatalmas szitkozódások közepette, végül Skye kaparintotta meg a kölest. Később pedig, mikor két etetés között velem üldögéltek a díványon és tollászkodtak, Sam odanyújtotta a kis fejét Skye-nak, hogy ugyan vakargassa már meg a csőrével...mit kapott a szerencsétlen vakargatás helyett? Egy nagy kokit, visítással egybekötve. Jól leszúrtam Skye-t, ami nyilván hasztalan volt, úgy nézett rám, mintha azt mondta volna: "Most nekem magyarázol? Szerinted érdekel a véleményed?" Inkább csendben maradtam, és magamban röhögtem...szegény Sam!



Tuesday, February 7, 2012

Hírek és sztárfotók

Az állatorvos később visszahívott, és azt mondta, hogy előfordul, hogy egy nimfa csak 18 nap után nyitja ki a szemét, akkor is, ha a fiatalabb testvérei már látnak. Megígérte, hogy hétfőn is rámcsörög, ha addig nincs fejlődés, akkor bevisszük, hogy megnézze (milyen komoly, hogy még a doki hívogat engem, és ő kért elnézést, hogy elfoglalt volt, és nem tudott este 6 előtt visszahívni).
Kiwi szemecskéi félig nyitva vannak továbbra is, remélem nem lesz semmi gond, és ettől felbuzdulva csináltam sztárfotót róla és Jello-ról. A többieket még nem mertem kivenni, de a szakirodalom szerint Kiwi és Jello már elég nagy, hogy naponta egyszer kivegyem őket, és szokják az emberi hangot és érintést akkor is, ha nem én etetem őket. Totál szerelmes vagyok, ezt mondanom sem kell :))))
Skye és Sam a nap nagy részét a kalitkán kívül töltik, gondolom szükségük is van a szabadságra, de az etetésekkel nincs baj, tudják mikor kell visszamenni a fészekbe.






Monday, February 6, 2012

Szem...

Ma aggódós napom van. A képen felül látható Jello, nyitott szemekkel. Alatta Kiwi, csukott szemmel. Onnan tudom, hogy az Kiwi, mert a teste jóval nagyobb, ugyanakkor világosabb tollakat növeszt és a lábai rózsaszínek, míg Jello sötétebb színű, és a lábai is szürkék. De miért nincs nyitva Kiwi szeme???? Már rég ideje lenne...tegnap még azt hittem hogy csak a vaku miatt csukja be, de nem. Mi baja lehet? Különben tele van a pocakja és mozgékony is, reagál hangokra stb.....

Az első képen már Noodle is hunyorog, sőt Peanut is...Mango meg középen egy tünemény :)))
A második képen látható Jello teljesen nyitott szemmel


Sunday, February 5, 2012

Tiszta udvar...

...rendes ház. Muszáj volt kipucolni a fészket ma, Kiwi és Jello elég rendesen potyogtat, elég nagyokat, már mindenhol kaki volt, és igaz, hogy a természetben nem takarít senki, viszont a vadon élő madaraknak sokkal erősebb az immunrendszerük. Nagyon óvatos voltam, először is kerítettem egy árammal működő melegítő panelt, arra helyeztem egy kis kosarat, amit kibéleltem papírtörlővel. A szülők éppen táplálkoztak, így gyorsan eltorlaszoltam a fészek bejáratát egy kis törölközővel, majd egyenként kivettem a kicsiket...hú de remegett a kezem :))) A kis kosarat letakartam papírtörlővel, hogy kapjanak levegőt, de ne illanjon el a meleg. A kakit aztán gyorsan kiszedtem, új forgácsot szórtam a fészekbe, és mehettek is vissza a madárkák. Skye kicsit megijedt, a művelet után sokáig üldögélt a csemetéi mellett a fészekben, de minden rendben volt. Eredetileg akartam fényképezni, ám inkább úgy döntöttem, hogy jobb gyorsan túl lenni az egészen, úgyhogy csak estefelé vettem elő a kamerát :)
Kiwi és Jello szemei nyitva vannak ám, csak egyelőre nem tetszik nekik a vaku...megértem.




Saturday, February 4, 2012

Zabagépek...

A kicsik és a szülők is, aminek persze borzasztóan örülök :) Mindannyian egyre többet esznek, én meg egyre többet rohangálok, mi lesz akkor, ha egyszer újra szülők akarnak lenni és én akkorra már dolgozni fogok???? Ki fog nekik rohangálni egész nap? Tudom, hogy hasonló okokból mások is csak reggel és este tudnak lágyeleséget biztosítani a madárkáknak, és ennek ellenére gond nélkül és egészségben felnőnek...no de mégis.... :)))

Mára nem csak Kiwi és Jello szemein látok enyhe rést néha, hanem Noodle, sőt Peanut is halad a látás útján, de persze nem mindig venni észre, sokszor teljesen csukva tartják még a szemeiket. Kis Mango jól van, nagyon mozgékony, és mindig gömbölyű a begyecskéje, ám a takarítást elnapoltam, nagyon küzdöttem magammal, de a szívem nyert a pedáns eszem ellen :)
Mellesleg egyre nehezebben tudom megkülönböztetni Kiwi-t és Jello-t...végülis csak egy nap van közöttük kettő helyett...most is megnézve az alábbi képet, csak az segített, hogy Kiwi-nek nagyobb a feje egy picit, és a szeme fejlettebb.

Íme a zabagépek:




Friday, February 3, 2012

Fejlődés

Ma csak ilyen későn tudtam jönni, hogy beszámoljak mindenről, de nem azért mert baj van, hanem mert egész nap nem voltunk otthon, ma volt sógorom temetése, ami itt általában egész napos elfoglaltság. Aggódtam is rendesen, mivel nem tudtam napközben lágyeleséget biztosítani a szülők számára, de szerencsére mindenki rendben volt, mikor hazajöttünk, kaptak is azonnal tojást, friss borsót, tésztát és rizst :)
Mango-nak ez a harmadik napja, és bár a többiekhez képest pici, de Kiwi pont ekkora volt ennyi idős korában, amúgy meg pár perce, mikor benéztem, az egész banda együtt szuszogott, és Mango begye szép gömbölyű volt. Azért beugrottunk az állatboltba és vettünk "bébiételt" arra az esetre, ha esetleg a szülők nem etetik a kicsiket tovább, sajnos ez bármikor előfordulhat..oké nem festem az ördögöt a falra :)))) Vettünk egy csomag "pellet"-et is, a pellet golyócskát jelent, sok madarat próbálnak erre rászoktatni, mert tökéletesen kiegyensúlyozott és nagyon egészséges, gyümölcsízű táp, ám a legtöbb madár nem eszi meg, hacsak nem szoktatják rá kicsi korában...fészkelés alatt kimondottan jó, mert a szülők vizet isznak rá, ami felpuhítja a tápot, és ez megfelelő a fiókák számára. Skye a kezemből elfogadott néhányat, de mintha nem tudná mit kezdjen vele, folyton kiesett a csőréből (nem kiköpte!)...reméljük csupán idő kérdése, mert valóban hasznos bébik idején.
Észrevettem, hogy mindkét szülő gyakrabban kijön a fészekből, együtt esznek, vagy csak ki akarnak jönni, ahogy írtam is korábban, ma pl mindkettő hatalmasat fürdött. Arra tippelek, amit Csipcsup is elmagyarázott, hogy a kicsik már egymást is melegítik, ráadásul már nem tudnak rajtuk ülni igazán, mert ahhoz túl nagyok, így főleg nagy irmaban váltják egymást (evés-fészek-evés-fészek) etetés idején.

És nézzétek csak...Kiwi feje búbján ott egy sötét folt, ami majd a bóbitája lesz, Jello meg pont olyan pózban van, hogy látni a szürke (tollkezdemény) csíkot a szárnyán :))))




Photobucket

Photobucket