Daisypath Anniversary tickers

Monday, May 28, 2012

Bőség

Na végre hoztam több képet sőt egy apró videot is, ahogy Sam hagyja Emberapunak hogy a bóbitáját bizgerálja. Nagyon vicces, mert előtte a pólón lévő gombon dolgozott, és benne hagyta a csőrében...biztos úgy működött nála, mint egy cumi :))))

Egyeske rengeteg időt tölt velünk kint, nagyon barátságos, bátor és ügyes, ma már repülni is próbált! Ketteske párszor kidugta a fejét a fészekből, de egyelőre inkább visszamászik.

A kedves szülők meg már megint házaséletet élnek, ezt most már nem annyira értem....nem tudom mit csináljak. Hogy fognak újra fészkelni, ha a kicsiknek még közben szükségük lesz a fészekre? Tudom, ott a másik kalitka, a kicsik lehetnek abban...na majd meglátjuk. Sosem fogják abbahagyni? Az egyik tenyésztő szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy jól el vannak látva...ezzel azt az érzést keltjük bennük, hogy egyfolytában nyár van, bőséges eleség jut mindenkinek, hát akkor hajrá....

Apuka tanítja a lányát enni


A nappaliban


Ketteske


Ketteske, Hármaska és Négyeske


Miután a szülők pancsoltak, Egyeske is kíváncsi lett (végül csak belelépett a vízbe egyszer)


Sam



Thursday, May 24, 2012

Kukucs

Egyeske majdnem egy hónapos már, és ma elhagyta a fészket is...gyorsan visszatettem, mert takarítani kellett, de este megint kidugta a kis fejét...hát nem pont olyan, mintha kedélyesen vigyorogna??? :)


Wednesday, May 23, 2012

Sam-ről

A kicsik növekszenek és jól vannak, minden rendben, igyekszem majd képet is hozni, de ma, amikor megpróbáltam őket lekapni, folyton bemozdultak, utána meg nem akartam már őket zaklatni :)
Így a mai történet Sam-ről szól. Aki olvas, az tudja, hogy Sam azért került hozzánk, hogy családot alapítsanak Skye-jal, és ez sikerült is, igaz 7 hónapba telt. Sam sosem volt kedvenc, tenyészmadár volt, aki nem szerette az embereket. Eleinte próbáltuk tanítgatni és hozzánk szoktatni, és bár gyengéd madárka volt, a fészkelés kezdetével egyre vadabbá vált. Kb 3 héttel ezelőtt már odáig jutottunk, hogy akkor is megcsípett, ha enni adtam neki, és ez nagyon elszomorított. Aztán valami megváltozott benne, nem tudom, hogy mi...talán az új lakás, jobb körülmények is szerepet játszottak, de lényeg a lényeg, Sam barátságosabb lett. Ha kiengedem őket, gyakran felmászik rám, rálép az ujjamra, nem támad meg, két napja pedig hatalmas lépést tett előre...Skye éppen Emberapu mellkasán tehénkedett, fejét lehajtva követelte a szokásos nyakvakargatást, mire Sam is úgy döntött, hogy ezt neki is ki kell próbálnia...annyira édes volt, szinte dorombolt Emberapunak és hagyta, hogy simogassa a fejét. Persze Skye féltékenységi rohamot kapott, és megpróbálta hites urát elzavarni...nem sikerült hehe. Sam még nincs tisztában azzal, hogy a simogató kéz hozzánk tartozik. Amikor észreveszi, hogy mi is történik valójában, akkor rendszerint zsörtölődik egyet és elsétál, de azt gondolom, hogy jó úton járunk. Bárcsak sikerült volna megörökítenem ezt a jelenetet..nem mertem, túlzottan törékeny volt :)


Friday, May 18, 2012

Csipike emlékére

Csipike élt 5 és 3/4 évet, május 17-én, hajnalban távozott el. Nem csak Szárnyatlan Mamija és drága Csupikája gyászolja, hanem sokan mások is, akik szerették őt és olvasták kalandjait a blogon. Életében minden lehetséges szeretetet és gondoskodást megkapott, most pedig szabadon repked egy szebb és jobb világban.

Csupika és Mamája számára új élet indult, amelyben egy új papagáj-leányzó segíti őket, Csivi személyében. Csipike biztosan nagyon boldog, mert az időt visszatekerni nem lehet, a jövő azonban a mi kezünkben van :)


Saturday, May 12, 2012

Egyeske

Itt az én szépséges Egyeském, aki Emberapu szerint mini-dinoszaurusz, de mondtam neki, hogy inkább fogja be :))))
Egyeske ma két hetes, így ma megejtettük az első, közös ölelkezős, beszélgetős kezelést, hogy jobban megismerjük egymást. Sam és Skye éppen a földön rodeóztak, Sam pedig felmerészkedett a mellkasomra és birizgálta, tisztogatta Egyeskét egy ideig...annyira tündériek voltak!


Thursday, May 10, 2012

Tiszta udvar...megint

Ma sikerült kitakarítanom a fészket, ráfért, sok volt benne a kaki, ami viszont azt bizonyítja, hogy a kismadarak eleget kapnak enni. Sam a takarítás közben nekem ugrott, de sikeresen hárítottam a támadást, persze gyengéden, aztán Skye ráparancsolt urára, hogy ugyan csatlakozzon már hozzá a szőnyegen rohangálva, így én békében takarítgathattam.
Egyeske, akárcsak Kiwi, gyöngy-fahéj lesz, látni már a sárga tollkezdeményeket, nyitogatja a szemeit, és Ketteske szárnyai is elkezdtek nőni már. Takarítás után a négy gyerkőcöt muszáj volt megpuszilgatnom, naná, aztán a szülőket visszapateroltam a kalitkába, és elhalmoztam őket finomságokkal :)


Monday, May 7, 2012

Micsoda különbség!

Nézzétek meg a mai képet, óriási különbség van Egyeske és a többiek, főleg Négyeske között! Először megijedtem, hogy talán Egyeske kapja a kaja nagy részét, de aztán elszégyeltem magam, a szülők ennél jóval okosabbak, ráadásul nem a vadonban vagyunk, itt annyi étel áll rendelkezésükre, amennyit csak akarnak. Aztán eszembe jutott, hogy legutóbb Kiwi és Jello között csupán egy nap különbség volt, a többiek pedig kétnaponta születtek Jello után. Most azonban Egyeske és Ketteske kibújása között három nap telt el...és lőn...ekkora különbséget jelent 3 nap! Nem semmi!

És akkor Ötöske...aki nem létezik sajnos. Mivel Négyeske szombat reggel született, ma este már kezdett gyanús lenni, hogy még mindig meg van az ötödik tojás, ráadásul senki nem ücsörgött rajta, csak ott hevert mellettük, így óvatosan kivettem és meggyertyáztam...üres volt, úgyhogy elvettem tőlük.




Sunday, May 6, 2012

Négyeske

Négyeskéről még nincs kép mert a szülők féltve őrzik, de azért derék kismadár ám...és beszélget is a testvérkéikkel, mivel itt ülök a kalitka mellett ezt hallom szerencsére. Magyaráznak egymásnak, meg kell zabálni!!

Pótlás: Itt a kép, ma készült :)


Thursday, May 3, 2012

Hármaska

Gyülekezünk kérem szépen, azt hiszem Ketteske kicsit lustálkodott, és ezért érkezett Hármaska csak másfél nappal Ketteske után :) Gyönyörűek mind, és Egyeske már nyújtogatja a nyakát és szépen megáll a lábán is. A képen sajnos Ketteske nem annyira látszik mert a tesója mögött bújkál.


Wednesday, May 2, 2012

Ketteske

Tegnap délután született. Jól elvannak Egyeskével, a szülők szorgalmasan etetik őket :)


Photobucket

Photobucket