Daisypath Anniversary tickers

Tuesday, September 18, 2012

Utolsó

Sokáig agyaltam azon, hogy bezárom ezt a blogot, hiszen Sam nélkül nincs értelme, ha egyszer a blog címe az, hogy Skye és Sam. Talán egyszer majd kezdek egy újat Skye-ról, de ez még nem biztos.

Azért azt még el kell meséljem, hogy Hármaska és Négyeske is otthonra talált, mégpedig úgy hogy együtt is maradtak. Egy házaspárhoz kerültek, akik nimfákat tartanak, és imádják őket. Azóta többször hívtak már minket, elmesélték többek között, hogy a doki szerint Hármaska fiú, Négyeske meg lány. Egyeske-Lily boldog, mint hal a vízben, csakúgy, mint Sam az új asszonnyal, és Ketteske a mellettük lévő kalitkában.
Skye abbahagyta a tojogatást, legalábbis egyelőre, és egész nap kint van velünk, ha otthon vagyunk, leszámítva, amikor főzünk.

Köszönöm mindenkinek, aki követte Skye és Sam kalandjait :)

Thursday, July 12, 2012

Egyeske

Nos Egyeske új otthont talált egy fiatal lány személyében, aki még egyetemre jár és a szüleivel lakik együtt. Nagyon szimpatikus volt kezdettől fogva, sokat leveleztünk, aztán átjöttek hozzánk a szülőkkel együtt. Vaciláltak Hármaska és Egyeske között és végül Egyeske győzött, el is vitték azonnal. Többször beszéltünk már azóta, Egyeske a Lily nevet kapta és nagyon jól érzi magát az új helyen, ami meglepő, hogy nagyon sokat magyaráz lány létére, egyem a szívét, remélem nagyon boldog lesz :)

Monday, June 25, 2012

Sorsforduló

Előre meg kell jegyeznem, hogy a szívem nagyon fáj most, ahogy a sorokat írom, de úgy cselekedtem, ahogy a madár lelkek megkívánták...a sztori hetekkel ezelőtt kezdődött, amikor Skye és Sam egymásnak estek. Úgy tűnik Skye kilépett a hormonális időszakából. Két tojást összetörtek a maradék három nem volt termékeny, így levettem a fészket. A veszekedések gyakoriak lettek és egyre durvábbak, végül szétválasztottuk őket. Mindig tudtam, hogy nem volt köztük igazi kapcsolat, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajul. Ekkor lépett a képbe az egyik kolléganőm, akinek van egy lány nimfája, 3 éves. Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk őket, méghozzá úgy, hogy Sam-et is visszük. Elképesztő csoda történt, Sam és a nimfalány azonnal egymásba szerettek, beszélgettek, tollászkodtak együtt, amit Skye sosem tett. Sam Laura-nál maradt Ketteskével egyetemben, aki rögtön elnyerte Laura szívét. Csodás otthonuk lesz, és megbeszéltük, hogy ha valami mégsem oké, akkor Sam visszaköltözik hozzánk. Ám úgy tűnik, ez volt a legjobb ötlet, Sam boldog az új feleséggel, Skye pedig lenyugodott a többi kicsivel együtt...talán nem fog többé tojást rakni, és soha nem akart feleség lenni...ki tudja...bonyolult a madarak lelke ezek szerint. Hiányzik Sam, akkor is, ha soha nem volt barátságos igazán, de örülök, hogy most boldogabb.

A blogot át kell neveznem :(

Monday, May 28, 2012

Bőség

Na végre hoztam több képet sőt egy apró videot is, ahogy Sam hagyja Emberapunak hogy a bóbitáját bizgerálja. Nagyon vicces, mert előtte a pólón lévő gombon dolgozott, és benne hagyta a csőrében...biztos úgy működött nála, mint egy cumi :))))

Egyeske rengeteg időt tölt velünk kint, nagyon barátságos, bátor és ügyes, ma már repülni is próbált! Ketteske párszor kidugta a fejét a fészekből, de egyelőre inkább visszamászik.

A kedves szülők meg már megint házaséletet élnek, ezt most már nem annyira értem....nem tudom mit csináljak. Hogy fognak újra fészkelni, ha a kicsiknek még közben szükségük lesz a fészekre? Tudom, ott a másik kalitka, a kicsik lehetnek abban...na majd meglátjuk. Sosem fogják abbahagyni? Az egyik tenyésztő szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy jól el vannak látva...ezzel azt az érzést keltjük bennük, hogy egyfolytában nyár van, bőséges eleség jut mindenkinek, hát akkor hajrá....

Apuka tanítja a lányát enni


A nappaliban


Ketteske


Ketteske, Hármaska és Négyeske


Miután a szülők pancsoltak, Egyeske is kíváncsi lett (végül csak belelépett a vízbe egyszer)


Sam



Thursday, May 24, 2012

Kukucs

Egyeske majdnem egy hónapos már, és ma elhagyta a fészket is...gyorsan visszatettem, mert takarítani kellett, de este megint kidugta a kis fejét...hát nem pont olyan, mintha kedélyesen vigyorogna??? :)


Wednesday, May 23, 2012

Sam-ről

A kicsik növekszenek és jól vannak, minden rendben, igyekszem majd képet is hozni, de ma, amikor megpróbáltam őket lekapni, folyton bemozdultak, utána meg nem akartam már őket zaklatni :)
Így a mai történet Sam-ről szól. Aki olvas, az tudja, hogy Sam azért került hozzánk, hogy családot alapítsanak Skye-jal, és ez sikerült is, igaz 7 hónapba telt. Sam sosem volt kedvenc, tenyészmadár volt, aki nem szerette az embereket. Eleinte próbáltuk tanítgatni és hozzánk szoktatni, és bár gyengéd madárka volt, a fészkelés kezdetével egyre vadabbá vált. Kb 3 héttel ezelőtt már odáig jutottunk, hogy akkor is megcsípett, ha enni adtam neki, és ez nagyon elszomorított. Aztán valami megváltozott benne, nem tudom, hogy mi...talán az új lakás, jobb körülmények is szerepet játszottak, de lényeg a lényeg, Sam barátságosabb lett. Ha kiengedem őket, gyakran felmászik rám, rálép az ujjamra, nem támad meg, két napja pedig hatalmas lépést tett előre...Skye éppen Emberapu mellkasán tehénkedett, fejét lehajtva követelte a szokásos nyakvakargatást, mire Sam is úgy döntött, hogy ezt neki is ki kell próbálnia...annyira édes volt, szinte dorombolt Emberapunak és hagyta, hogy simogassa a fejét. Persze Skye féltékenységi rohamot kapott, és megpróbálta hites urát elzavarni...nem sikerült hehe. Sam még nincs tisztában azzal, hogy a simogató kéz hozzánk tartozik. Amikor észreveszi, hogy mi is történik valójában, akkor rendszerint zsörtölődik egyet és elsétál, de azt gondolom, hogy jó úton járunk. Bárcsak sikerült volna megörökítenem ezt a jelenetet..nem mertem, túlzottan törékeny volt :)


Friday, May 18, 2012

Csipike emlékére

Csipike élt 5 és 3/4 évet, május 17-én, hajnalban távozott el. Nem csak Szárnyatlan Mamija és drága Csupikája gyászolja, hanem sokan mások is, akik szerették őt és olvasták kalandjait a blogon. Életében minden lehetséges szeretetet és gondoskodást megkapott, most pedig szabadon repked egy szebb és jobb világban.

Csupika és Mamája számára új élet indult, amelyben egy új papagáj-leányzó segíti őket, Csivi személyében. Csipike biztosan nagyon boldog, mert az időt visszatekerni nem lehet, a jövő azonban a mi kezünkben van :)


Photobucket

Photobucket