Daisypath Anniversary tickers

Monday, May 28, 2012

Bőség

Na végre hoztam több képet sőt egy apró videot is, ahogy Sam hagyja Emberapunak hogy a bóbitáját bizgerálja. Nagyon vicces, mert előtte a pólón lévő gombon dolgozott, és benne hagyta a csőrében...biztos úgy működött nála, mint egy cumi :))))

Egyeske rengeteg időt tölt velünk kint, nagyon barátságos, bátor és ügyes, ma már repülni is próbált! Ketteske párszor kidugta a fejét a fészekből, de egyelőre inkább visszamászik.

A kedves szülők meg már megint házaséletet élnek, ezt most már nem annyira értem....nem tudom mit csináljak. Hogy fognak újra fészkelni, ha a kicsiknek még közben szükségük lesz a fészekre? Tudom, ott a másik kalitka, a kicsik lehetnek abban...na majd meglátjuk. Sosem fogják abbahagyni? Az egyik tenyésztő szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy jól el vannak látva...ezzel azt az érzést keltjük bennük, hogy egyfolytában nyár van, bőséges eleség jut mindenkinek, hát akkor hajrá....

Apuka tanítja a lányát enni


A nappaliban


Ketteske


Ketteske, Hármaska és Négyeske


Miután a szülők pancsoltak, Egyeske is kíváncsi lett (végül csak belelépett a vízbe egyszer)


Sam



13 comments:

  1. Samukát imádooooom!!!!!
    Egy tündér, egy drága, egy álommadár!
    Minden elismerésem Emberapunak, hogy idáig eljutott vele!

    A picik meg tündérek - mik is lehetnének mások?
    Három kis fekete ördögfióka!
    (Bár talán csak a képen ilyen sötétek.)

    Nem tudom eldönteni, hogy irigyellek vagy sem - mert azért ez a sok kis bűbájgombóc rengeteg gondot is jelent, nem csak örömöt. De talán mégis az örömből van több - hisz annyira édesek!

    Hogy mit csinálj a sztahanovista szülőkkel, azt nem tudnám megmondani...

    ReplyDelete
  2. Hosszabb éjszakákat kapnak és beszűntettem a tojásevést...talán segít :)

    ReplyDelete
  3. De hát amíg etetnek, nem szüntetheted be a tojásevést!
    Igaz, ezek már nem olyan pici fiacskák...

    ReplyDelete
  4. Ha megesznek mást is akkor a tojás nem lényeges egyáltalán...és mivel a kicsik már javában eszik a pelletált tápot, és rizst, borsót stb, így a tojás nem hiányzik

    Nem mintha számítanai...megint van egy tojásunk :)

    ReplyDelete
  5. Hát nem unatkoztok az már biztos.
    Nekem úgy tűnik, Skye már kényszeresen tojja a tojásokat. Nem "kéne" két fészekalj után megállnia?
    Lesz gazdája ennek a sok kis madárkának?
    Amikor Gyurinak kerestem társak, akkor megfordult a fejemben, hogy egy lányt kap, hátha vele jobban kijön. Aztán lebeszéltek róla, mert az évi két fészekaljnyi kicsit nem tudtam volna kinek odaajándékozni. Mostanában a két madárka sokat verekszik, ezért ismét felmerült a lánymadárka vásárlása. De ha ezek a lányzók gondolkodás nélkül tojogatnak, akkor maradunk úgy, ahogy vagyunk.
    Azért jó lenne tudni, hogy mi számít normálisnak, tojás rakás ügyben. Azért csak megviseli Skye szervezetét, hogy vitaminokat kell elvonnia a saját szervezetétől.

    ReplyDelete
  6. Fogságban élő nimfák gyakran fészkelnek akár háromszor egymás után, vagy többször...mivel melegben vannak, elegendő a táplálékuk stb az ösztönük azt súgja, hogy utódokat kell gyártaniuk :) Vannak trükkök, amiket megpróbálhatunk bevetni, például hosszabb éjszakák, puha ételek mellőzése, vagy a kalitka átrendezése. Nálunk ezek nem válnak be egyelőre, így ha nem hagykák abba, akkor kikérjük a doki véleményét.
    Az előző fészekaljat elvitte Karen a tenyésztő, ezt a mostani négyet pedig meg fogom hírdetni, és csak komoly, tapasztalt embereknek fogom odaadni őket

    ReplyDelete
  7. Nálatok semmi újság mostanában???

    ReplyDelete
  8. Elkezdtem dolgozni, át kell szerveznem az időm, de a madárkákkal minden rendben :)

    ReplyDelete
  9. Óóóóó, te szegény... Ez bizony nem öröm.
    De azért csak hajrá!
    Remélem, megtalálod a számításodat.

    ReplyDelete
  10. Nem öröm??? Alig vártam, hogy dolgozhassak újra, hogy emberek között is legyek és hasznosnak érezzem magam :P

    ReplyDelete
  11. Igaz, Zsófi... elfelejtettem, hogy majdnem fele annyi idős vagy, mint én. :-))
    Fiatal harmincasként alighanem én is megőrültem volna itthon.

    ReplyDelete
  12. Nálatok hónapok óta három fok van, Zsófi...
    Nem lehet, hogy az az időjárás-matrica felmondta a szolgálatot? :-))
    Jövök hűsölni, és viszek magammal egy kis hőséget!

    ReplyDelete
  13. Úgy látszik kipurcant, lecseréltem :)

    ReplyDelete

Photobucket

Photobucket