A kicsik növekszenek és jól vannak, minden rendben, igyekszem majd képet is hozni, de ma, amikor megpróbáltam őket lekapni, folyton bemozdultak, utána meg nem akartam már őket zaklatni :)
Így a mai történet Sam-ről szól. Aki olvas, az tudja, hogy Sam azért került hozzánk, hogy családot alapítsanak Skye-jal, és ez sikerült is, igaz 7 hónapba telt. Sam sosem volt kedvenc, tenyészmadár volt, aki nem szerette az embereket. Eleinte próbáltuk tanítgatni és hozzánk szoktatni, és bár gyengéd madárka volt, a fészkelés kezdetével egyre vadabbá vált. Kb 3 héttel ezelőtt már odáig jutottunk, hogy akkor is megcsípett, ha enni adtam neki, és ez nagyon elszomorított. Aztán valami megváltozott benne, nem tudom, hogy mi...talán az új lakás, jobb körülmények is szerepet játszottak, de lényeg a lényeg, Sam barátságosabb lett. Ha kiengedem őket, gyakran felmászik rám, rálép az ujjamra, nem támad meg, két napja pedig hatalmas lépést tett előre...Skye éppen Emberapu mellkasán tehénkedett, fejét lehajtva követelte a szokásos nyakvakargatást, mire Sam is úgy döntött, hogy ezt neki is ki kell próbálnia...annyira édes volt, szinte dorombolt Emberapunak és hagyta, hogy simogassa a fejét. Persze Skye féltékenységi rohamot kapott, és megpróbálta hites urát elzavarni...nem sikerült hehe. Sam még nincs tisztában azzal, hogy a simogató kéz hozzánk tartozik. Amikor észreveszi, hogy mi is történik valójában, akkor rendszerint zsörtölődik egyet és elsétál, de azt gondolom, hogy jó úton járunk. Bárcsak sikerült volna megörökítenem ezt a jelenetet..nem mertem, túlzottan törékeny volt :)
Drága kicsi Samuka!
ReplyDeleteMekkora harcok dúlhatnak a kis lelkében!
Elvégre ő nem azt tanulta meg, hogy a szárnyatlanok is a családjához tartoznak... Ugyanakkor látja, hogy Skye-nak ez jó, és nyilván irigyli egy kicsit. Viszont hogy kövesse, ahhoz nem csak a félelmeit kell legyőznie, hanem az elveit is föl kell adnia. Nem könnyű feladat, egy meglett papagáj uraságnak!
Samukát imádom - mindig is imádtam!
Érdekes, hogy úgy tűnik, Emberapu inkább a bizalmasa, nekem nem nagyon hagyja magát....férfiúi büszkeség? :D
ReplyDeleteNem tudom, de Emberapu biztosan jó ember, hogy így szeretik a madárkák. :-))
ReplyDeleteÉs hát ugye ők mégiscsak jobban elbeszélgetnek, mint férfi a férfival...
Majd meglátod, még sörözni is mennek majd együtt! :-))
Az biztos hogy nyugodtabb nálam, és azt megérzik
ReplyDelete