Daisypath Anniversary tickers

Monday, March 26, 2012

Nyugalom

Tudom, nagyon régen nem írtam már, de napjaink igen csendben telnek. Skye és Sam naphosszat a fészekben ücsörög, két tojásuk van, de egyik sem termékeny. Néha kijönnek enni, inni, Skye olyankor két órás fejvakargatást is követel, de azt gondolom, hogy talán a fiókanevelést részben így próbálják kipihenni, bár az első fészekaljnál is egész nap, együtt ültek a tojásokon.
Karen-t, már többször hívtuk, a kicsik jól vannak továbbra is, egyszer meg is látogattuk őket, de nekem nem tett jót, csak még jobban hiányoztak utána. :)

Azért hoztam egy képet, két napja hatalmas fürdést rendeztünk, először Skye-nak támadt kedve hozzá, de aztán Sam is kikívánkozott a kalitkából, és ő is jól megfürdött, csak addigra behalt a kamerámban az elem.

Saturday, March 17, 2012

Búcsú

Hát elmentek....engem sokkal jobban megvisel, mint Skye-t és Sam-et, legalábbis egyelőre. A kedves szülők a fészekben üldögélnek, a tegnap megszületett tojáson...jól nézünk ki. Pont a költözéskor lesz újabb fióka? Karen azt a tanácsot adta, hogy a fészekben hagyva költöztessük át őket, így a tojások (ha lesz még) és a bébik nem hűlnek ki. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy ez a tojás termékeny, de majd meglátjuk. A Hős Apa nem nagyon tiltakozott, mikor kivettük a gyerkőcöket mellőle, szerintem megismerte Karent, és nem érezte magát veszélyben.

Nagyon fognak hiányozni, még a rengeteg takarítás is, de legalább gyorsan és hamar megtörtént, nehezebb lesz a következő fészekaljjal, mert velük majd hosszabb időt tölthetünk el, és többet is lehetnek majd kint velünk.

Tuesday, March 13, 2012

Növögetünk

Itt vagyunk végre! Sikerült lakást találni, április 7-én költözünk. Az még 3 hét, és addig megfelelő otthont is kell találnom az öt rosszcsont számára. Ha ez az időintervallum kevés, akkor Karen (a tenyésztő) fogja mind az ötöt elvinni. Nincs most egy nimfája sem otthon, csak más madarai, és nem akarná eladni őket, esetleg majd az utódokat. Karen nem is ember, hanem madár :) Csak úgy tud létezni, ha madarak veszik körbe, a különféle fajtáknak külön szobái vannak, hatalmas kalitkákkal, röpdékkel. Másoktól vesz nimfa kicsiket, és eladja őket, de az én kis csapatomat meg akarja tartani, hiszen Sam is eredetileg az ő madárkája volt.
Szegénykéim itt amúgy is limitált életet élnek, ezért nincs sok kép meg mese. Napközben igyekszem sokszor kivenni őket, olyankor követik az anyjukat és a fejemen, vállamon üldögélnek, kivéve Mango-t aki valahogy olyan kis vad maradt. Sokszor egy órába is telik mire befogom :(
Sokat játszanak, esznek a két egybenyitott kalitkában is, de a fészekbe járnak vissza aludni, amit meg nem vehetek le, mert a kedves szülők új tojásokon gondolkodnak...nem tudom mit fogok csinálni, ha ez bekövetkezik :) Érdekes módon Skye és Sam nem zavarja ki őket, ezt nem igazán tudom mire vélni, de az a lényeg, hogy béke van :) A kicsik persze még suták, gyakran összeütköznek a levegőben vagy egymás hegyén-hátán landolnak, az nagyon vicces. Előfordul némi veszekedés a kaja körül, ám semmi komoly, és nagyon aranyosan beszélgetnek egymással :)







Saturday, March 3, 2012

Isten éltessen Mango!


Itt vagyok, madárkák a kisszobában repkednek és fosztogatnak haha.
Szóval a kis Mango is egy hónapos lett! Ő a legmorcosabb mind közül, csíp ám, ha megfogom, és érdekes módon neki van a legnagyobb csőre :) Az idősebbeket, már alig etetik a szülők, bár nem hiszem, hogy a magokat meg tudják már hámozni (kivéve talán a kölest), de esznek minden mást. A darált pelletet továbbra is nagyon szeretik, amiért én meg továbbra is nagyon hálás vagyok. Felnevelő tápot nem adok nekik, mert csak belelépnek a pasztába, és akkor mehetünk lábat mosni, amit viszont nem értékelnek. Mivel a pellet mindent tartalmaz, amire szükségük van, így nem kattogok nagyon a táp miatt.

Egyértelmő egyébként, hogy Noodle lesz a legjobb házi kedvenc...most már rendszeresen és célirányosan a fejemen vagy a vállamon landol ha kint vannak, és piszok jól érzi ott magát. A többiek is megmaradnak a vállamon, de őket oda kell tenni egyelőre :)

Azért itt is megemlítem a szomorú hírt, mert megérdemli a drágám, hogy mindenhol írjak róla: Szép hercegem, Rudi tegnap elhagyta ezt a világot. Ő egy szürke házimacska, 10 éves volt és ételallergiás. Csupán egyfajta száraztápot ehetett egész életében, és tudtuk, hogy a veséi és a mája nem fogja nagyon sokáig bírni.
Most talán már az örök vadászmezőkön ugrándozik, és Sassy lovagol a hátán. Később teszek fel róla egy albumot ide.

Thursday, March 1, 2012

Szülinapos Mogyoró

Isten éltesse Peanut-ot, ma egy hónapos! Tegnap este nagy heje-huja volt ám, átvittem őket a kis hálóba játszani, teljesen el voltam ájulva, ugyanis mikor letettem nekik az ágyra pár játékot, a szülők (akik amúgy nem szoktak játszani) szabályosan odavezették a kicsiket, és megmutatták nekik, hogy hogyan is kell ezt csinálni.
Kicsit később úgy döntöttem, hogy a vállamra teszem őket, így szokják a közelségem...annyira édesek voltak, majd megzabáltam mindet, nyugiban ültek rajtam, játszottak a hajammal :) Emberapu is hazajött hamarosan, és csatlakozott hozzánk. Skye persze azonnal elfoglalta Emberaput, és a kicsik követték őt!!!! Mind ott trónoltak a férjemen :)))))
Ma elvettem a fészekdobozt....Skye tegnap megint pózolni kezdett, azt hittem rosszul látok! Azóta nem csinálja, ám megfogadtam a tenyésztő tanácsát. Fészek lekerült, viszont az új kalitkát össze tudtam nyitni a másikkal, most dupla akkora helyük van, és a szülők már napok óta a kalitkában etetik őket, nem a fészekben.




Photobucket

Photobucket